Nótár Mary Forever
Jelentkezz be, ha regisztráltál!!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Gyere holnap is...
Indulás: 2007-02-16
 

látogató van itt

Újdonságok
 
Új videók
 
Videók
 

Nótár Mary-nek megvalósult az álma

A kiváló hangú énekesnő már az óvodában kijelentette: énekes lesz, és azt fogja csinálni, amit Szandi. Célját elérte és már tíz éve annak, hogy a zenei pályára lépett. Nagyon elfoglalt, de a zene.hu kérdéseire készséggel válaszolt.


- Készül a negyedik szólólemez. Hogy álltok a munkálatokkal?

- Most éppen a stúdióba megyek, ahol a maradék három nótát éneklem fel. Ezt követően élő hangszerekkel – többek között gitárral, hegedűvel, lábdobbal, kannával és harmonikával – feljátsszuk az alapokat, majd a hangmérnök kollegák elvégzik az utómunkálatokat, miközben folyamatosan egyeztetünk, hogy a legjobbat készítsük el. Jelen állás szerint nyár elejére készen leszünk mind a tizenkét dallal, majd a gyártási folyamatokat követően júliusban megjelenik a kiadvány. Sajnos még albumcímet nem tudok mondani, ezen még most gondolkodunk.

- Mi alapján dől el egy dalnak és egy albumnak a címe?
- A dal legkifejezőbb része szerepel a címben, ami általában a refrén szokott lenni. Az album címe pedig megegyezik azon nóta címével, amelyik a legdominánsabb a korongon vagy a legszebben hangzó.

- Térjünk a vissza a pályád elejére. Mikor döntötted el, hogy énekesnő leszel?
- Már óvodában is énekesnő szerettem volna lenni. Középső csoportosként a „Mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre kapásból rávágtam: Énekesnő leszek, és azt fogom csinálni, amit a Szandi. Szerencsére az álmom megvalósult.

- Mivel telnek a napjaid?
- Hétvégenként és alkalomadtán hétköznap is fellépni járok, emellett sokat zenélek, gyakorolok, sőt az unokaöcsémet tanítom billentyűzni. Szabadidőmben a családi vállalkozásban segítek be, intézem a papírmunkákat. Egyébként teljesen úgy élek, mint az átlagember, csupán annyiban térek el tőlük, hogy a színpadon vagyok és mulattatok.

- Jótékonysági fellépéseket is gyakran vállalsz.
- Szívesen jótékonykodom, ha az eseményt tisztességesen megszervezték, akkor eleget teszek a felkérésnek. Sajnos ma nem szívesen segítenek egymásnak az emberek és szeretném ha ez nem így lenne.

- Tehetségeket is többször felkarolsz.
- Igen, és nagy örömmel teszem. Jelenleg egy háromtagú együttes munkáját egyengetem és átadom nekik a tapasztalataimat. Pályám elején Bódi Guszti sokat segített. Ekkor nekem is jól jött a segítség, így én is támogatom a tehetségeket.

- Hogyan találkoztatok Gusztival?
- Egy tehetségkutatón, 2001 júliusában futottunk össze, ahol felfigyelt rám. Sokáig nem húzta az időt, azonnal lemezszerződést ajánlott, amit természetesen elfogadtam és még ez év novemberében - 16 évesen - megjelent az első szólólemezem.

- A Nótár Mary név szinte mindenkinek mondd valamit, ennek ellenére keveset szerepelsz a lapokban. Miért nem írnak róla?
- Nem tudom mi ennek az oka. Megkeresésednek nagyon örülök, mert szívesen nyilatkozom bármiről, csak a magánéletembe nem szeretném beavatni a nyilvánosságot, és mivel botrányoktól sem hangos az életem, így nyilvánvaló, hogy nem szerepelek a bulvárlapokban. Emiatt nem szomorkodom, nincs feltűnési viszketegségem.

- Zenészként úgy élsz, ahogy szeretnéd?
- Azt hiszem igen. Ami kisgyerekként álom volt, az megvalósult, hiszen 12 éves korom óta zenélek. Nem tudom megunni, igaz néha jó lenne egy kis pihenés, de az emberek szeretetéért érdemes dolgozni. Mindegy hogy tíz vagy több ezer ember előtt lépek fel. Mindig arra törekszem, hogy minél többet kihozzak magamból. Nagyon jó érzés mikor fiatal és idős egyaránt velem énekli a dalaimat…

Nótár Mary tehát nem pihen. Folyamatosan dolgozik, zenél, fellépésekre jár, készül weboldala, albumot készít, a zenéről szól az élete. Így is van ez rendjén, ha valaki már óvodás korában tudja, mi szeretne lenni. Mary tudta, s merte is vállalni azt. Az álmok beteljesültek, mi pedig élvezzük a gyümölcsét…

- Bíró Zsolt - Havassy Anna Katalin -

[2007.06.08.]

Menü
 
Zene
 
Cikkek
 
Dalszövegek
 
Kapcsolat
 
Letölthető diszkó mixek
 
Szavazz!
Mit gondolsz Nótár Mary felfedezettjéről, Myckyről?

Szörnyű, borzalmas
Nem annyira rossz, még fejlődnie kell
Elég jó
Jó, nagyon szeretem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazz!
Melyik az utóbbi idők legjobb albuma Marytől?

Cigánylány (2007)
Hódító varázs (2008)
Érzések (2009)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.